Demi Lovato: „Hazugságban éltem”

Elárulta, hogy pontosan mi is vezetett a 2018 nyarán történt túladagolásához.

Nem titok, hogy Demi Lovato régóta küzd drog- és alkoholproblémákkal, többször kért már segítséget, járt elvonón és 6 évig sikerült is józannak maradnia. 2018 júliusában azonban visszaesett, Heroin-túladagolás miatt került kórházba Demi Lovato 2018. July 25. 13:08 eszméletlenül találtak rá otthonában és majdnem belehalt a heroin-túladagolásba.

Most Ashley Graham podcastján, a Pretty Big Dealen őszintén mesélt erről az időszakról és arról is, hogy pontosan mi vezetett visszaeséséhez, valamint önértékelési problémájáról is, ami mellé durva diéták és edzések párosultak.

„Belefáradtam, hogy a végkimerülésig edzettem és brutális diétákat követtem. Azt hittem, hogy az elmúlt néhány évben kilábaltam az étkezési zavarokból, közben pedig pont hogy teljesen beszippantott ez az egész” – kezdte.

„Szerintem sokkal inkább megnehezíti a helyzetet, ha olyan emberek vesznek körül, akik megmondják, hogy hogyan is kellene kinézned. És én pont ebben a helyzetben voltam, a földbe döngöltem magam. Őszintén hiszem, hogy ez vezetett addig a másfél évvel ezelőtti napig. Abban a tudatban voltam, hogy felépültem, közben pedig nem. Hazugságban éltem és próbáltam elhitetni mindenkivel, hogy elégedett vagyok magammal és boldog, de egyáltalán nem így volt” – mondta őszintén.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!