Ilyen büszkén mutogatja pocakját Rihanna – Nem véletlenül időzítették így a bejelentést

Csak úgy ragyog az énekesnő.

A napokban derült ki, Bréking: anya lesz Rihanna! 2022. February 01. 09:38 hogy úton van Rihanna és pasija, A$AP Rocky első közös gyermeke. A nagy hírre egyébként úgy derült fény, hogy a páros épp New Yorkban flangált, a 33 éves énekesnő pedig úgy döntött, kigombolja rózsaszín kabátját, hogy megmutassa kerekedő pocakját. És hát a lesifotósok nem tétováztak, azonnal rácuppantak, így rövidesen el is leptek mindent a fotók.

Most pedig úgy tűnik, Rihanna kezdi egyre inkább felvenni a kismama szerepet, ugyanis a paparazzi-képek mellett megosztott egy saját fotót is, amin tökéletesen látszik egyre kerekedő pocakja. Ő pedig kétségtelenül ragyog a boldogságtól.

„Így indította be a banda a fekete történelem hónapját” – írta. Tehát nem véletlenül időzítették így a bejelentést. Február 1-től március 1-ig tart ugyanis a Black History Month, azaz a fekete történelem hónapja, ami az afroamerikaiakat hivatott ünnepelni.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!