Három éve mondta ki a boldogító igent Szabó Erika és orvos párja, akik már nagyon régóta vágytak egy közös gyermekre. Most pedig valóra is vált álmuk, a Barátok közt egykori sztárja az Instagramon jelentette be az örömhírt egy pocakos fotóval.
„A dolgok, amikre vágyunk, mindig megfelelő időben érkeznek meg az életünkbe. A baba dönti el, hogy mikor szeretne a családunkba születni, mi pedig várjuk nagy szeretettel. Nincsenek előzetes elvárásaink azzal kapcsolatban, hogy fiút vagy lányt szeretnénk-e. Bármennyire is közhelyesen hangzik, számomra egyedül az fontos, hogy egészséges legyen” – mondta nemrég a HOT! magazinnak a 38 éves színésznő.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!