Sok arcát láttuk már Palvin Barbinak, most azonban mégis valami más rajta. Ezúttal a L'Officiel Italia címlapjáról köszön vissza a magyar modell, de mintha nem is ő lenne. Ez persze követőinek is feltűnt, de sokak szerint csak az erős smink teszi.
Az tény, hogy nem gyakran látjuk így, általában természetesebben szokták kisminkelni. Mindenesetre a legtöbbeknek azért bejön a dögös fotó, hiszen az Instagram-kommentek döntő többsége erről tanúskodik. Nem győzik dicsérni a magyar modellt.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!