Az út szélén ugrált és kalimpált Görög Zita, de egyetlen autós sem állt meg segíteni

Kis híján tragédiába torkollott a húsvétjuk.

„Szeretnék köszönetet mondani annak a kb. 25 autósnak, akik ma NEM álltak meg, miközben telefonon a mentőket hívva, pánikolva próbáltam segítséget kérni tőlük húsvéthétfőn este Solymáron” – írta felháborodottan Instagram-sztorijában Görög Zita.

Sokan lassítottak, de csak bámultak ki az autókból, majd továbbhajtottak. Ő az út szélén ugrált és kalimpált, miközben a mentőket hívta, de senki nem állt meg segíteni neki és öccsének, akivel épp a sürgősségire siettek.

„Tudjátok, mi volt Jézus szava a kereszten? Szomjazom! Az öcsém vízre, én jóságra. Ezért kalimpáltam. De még ecetet sem kaptunk. Mondjuk a szockörkép elég savanyú!” – tette hozzá.

Instagram/Görög Zita

A mentő szerencsére hamar megérkezett és Zita öccse azóta jobban van, bár azt nem árulta el, hogy mi miatt kellett a sürgősségire sietni vele, annyit leírt, hogy „nem Krisztus 'vére' csörgedezett benne, hanem egészen más probléma adódott”.

„Köszönöm a mentősök és a Honvédkórház segítségét. És köszönöm annak az egyetlen embernek, akinek volt néhány kedves szava és egy fél üveg vize!” – zárta a posztot.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!