Fél év után szakított Dobó Kata és Szente Vajk – tudta meg a Blikk. A lap információi szerint a pár kapcsolata tavaly év végén futhatott zátonyra, de barátságban váltak el, ami azért sem egy rossz dolog, mert simán alakulhat úgy, hogy együtt kell dolgozniuk.
„Nem kapkodtak el semmit, sokáig randiztak, lassan ismerkedtek. Bár nagyon megszerették egymást, mások voltak az elképzeléseik a jövőt illetően. Élvezték a másik társaságát, de egy ideje tudták, hogy nem fordul majd komolyabbra a kapcsolatuk, nem tervezték, hogy összeköltöznek, ezért tudták, előbb-utóbb 'meg kell hozni a döntést'. Nagyon kulturált, rendezett szakításuk volt és barátok maradtak azután is, hogy kimondták: ennyi volt. Tisztelik egymást és egyikük szívében sincs harag – folytatta az ismerős” – súgta meg a pár egyik ismerőse a Blikknek.
Egyébként a munka hozta őket össze, ugyanis Szente írta és rendezte azt a darabot (A dominógyilkosság), amelynek Kata az egyik főszereplője. A próbák alatt még profiként viselkedtek, állítólag nem közeledtek egymáshoz, csak később, tavaly nyáron kezdtek el találkozgatni.
A Blikk természetesen megkereste mindkét felet a szakítás kapcsán. Dobó Katát nem sikerült elérniük, Szente Vajk pedig leszögezte, hogy nem szeretne a magánéletéről beszélni, de nem is cáfolta a híreket.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!