Mindenkit sokkolt Tóth Andi. Csütörtökön töltött fel egy közel félórás videót Instagram-oldalára, melyben mindenki legnagyobb meglepetésére bejelentette, hogy abbahagyja az éneklést.
„Nem egy vidám beszélgetés lesz ez a mostani. Ezennel abbahagyom az éneklést. Tudom, hogy ez így nem hangzik olyan nagy cuccnak, nyilván számomra azért az. Nagyon sok miértje van” – kezdte, majd hozzátette, hogy pár hónapja hozta meg a nagy döntést.
Elmondta azt is, hogy kiskorában a zene volt a mentsvára, később pedig a munkájává vált. Beszélt arról is, hogy az elmúlt tíz évben rengeteg dolog történt vele és nagyon sokat változott ő is, aminek egyébként örül, de most szinte már azt sem tudja, hogy ki is ő.
„Ez úgy indult, hogy megnyertem egy tehetségkutatót, és elhitette velem a világ, vagy én elhitettem magammal, hogy innentől kezdve jól leszek, biztonságban leszek, már nincs mitől félnem, mert jó kezekben vagyok. Hát, rájöttem, hogy nem” – árulta el.
Aztán arról beszélt, hogy volt pár érdekes éve, amikor nem volt hova mennie és nem is nagyon zenélhetett. Amikor pedig padlón volt, minden erejével azon volt, hogy értékeljék az emberek a munkáját, a zenéjét. De ez senkit nem érdekelt.
„Nagyon sajnáltam, hogy semmi nem szólt a zenéről. Bennem csak az tartotta a lelket, hogy ez legyen a középpontban. Minél inkább a háttérbe szorult, annál jobban felemésztett ez az egész sz*r. Aztán jött egy nagyon mély pontom, és talán azóta sem jöttem ki belőle. Volt egy kattom, amikor elfogadtam, hogy ide nem leszek elég jó. Túl sok és túl kevés vagyok ide. Onnantól kezdve feladtam, hogy elérjek bármit is, hogy beilleszkedjek, hogy elérjek a zenémmel bárkit vagy bármit. Ez nekem nagyon rossz volt, mert ennek a szöges ellentétét akartam elérni” – mondta.