Titokban férjhez ment Dér Heni

Filmbeillő esküvőt tartottak nemrég.

Nem vártak túl sokat az esküvővel Dér Heniék, a tavaly októberi eljegyzés után nemrég ki is mondták a boldogító igent. Bár a koronavírus átírta terveiket és így kissé furcsa körülmények között zajlott a titkos ceremónia, mégis rendkívül megható volt – derül ki a Story magazin legfrissebb számából.

Az énekesnő és párja, Bakos Gergő rendkívül izgatott volt a nagy nap miatt, de sajnos beárnyékolta boldogságukat, hogy Heni szülei egy héttel az esküvő előtt elkapták a vírust és nem lehettek jelen. Ők online követték a ceremóniát és édesapja helyett húga kísérte oltárhoz a menyasszonyt. A maszk pedig kötelező volt a járványhelyzet miatt, a vendégeknek az egész esküvő alatt viselniük kellett.

Az enyémen „Igen” felirat volt, a húgomén pedig egy kérdés: „Iszunk?” Vicces volt így bevonulni egymás mellett, mert olyan volt, mintha az ő kérdésére lenne igen a válaszom. Gergő maszkja is humorosra sikerült

– mesélte a Storynak az újdonsült feleség, aki csak akkor vehette le a maszkot, amikor megcsókolta a férjét.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!