Titokban apa lett Freddie

Megszületett a magyar énekes első gyermeke.

Fehérvári Gábor Alfréd, azaz Freddie mindig is féltve őrizte magánéletét, így egyáltalán nem meglepő az sem, hogy egészen idág titokban tartotta azt is, hogy apa lesz. Most azonban a Facebookon egy hosszú posztban és néhány fotó társaságában elárulta, hogy két héttel ezelőtt megszületett első gyermeke.

A kislány a Léna Hanga nevet kapta és óriási boldogságot hozott Freddie-ék életébe. Ezt az énekes bejegyzése és a tündéri képek is tökéletesen tükrözik. A teljes poszt és a fotók itt érhetők el.

MTVA Mudri-Molnár Simon

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!