Pontosan egy hónappal ezelőtt sokkolta a nagyvilágot Sophie Turner és Joe Jonas, ugyanis a fiatalok a nagy kaliberű Billboard Music Awards után egy Las Vegas-i kápolnában kimondták egymásnak a boldogító igent. A hirtelen jött esküvőt egy Elvis imitátor vezényelte le, a vendégek pedig mind a díjátadóról jöttek át, köztük a középső Jonas bratyó két testvérével, Nickkel és Kevinnel.
A ceremónia pedig azért derült ki, mert az amerikai DJ, Diplo élőben közvetítette az egészet az Instagramon. És mint az most kiderült egy interjúból, az ifjú pár nagyon nem díjazta akcióját.
Bonyolult dolog volt ez az élőzés. Jobb lett volna, ha senki nem tud róla, de utólag visszagondolva vicces ez az egész helyzet. Nem hiszem, hogy örökre titokban akartuk volna tartani. Szerintem eljött volna az a pont, amikor már nem mondhattam volna azt, hogy a vőlegényem. De titokban szerettem volna tartani. Az esküvő egy magánjellegű dolog két ember között és szerintem ennek így is kell lennie. Nem a ruha vagy az étel a lényeg, hanem az, hogy férj és feleség lesztek és örök hűséget fogadtok egymásnak
– árulta el Sophie a PorterEditnek.Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!