Titokban elvette barátnőjét Király Viktor és úton van a baba is

Téli esküvő a Balaton partján háromemeletes, arannyal díszített fehér tortával, hangulatos lámpásokkal és gyertyákkal, hófehér virágokkal, porcelánnal és arany evőeszközökkel.

A Story legújabb számából derült ki, hogy Király Viktor nemrég feleségül vette barátnőjét, Virág Anitát egy balatonfüredi szállodában. A helyszínválasztás pedig nem volt véletlen, Viktor elárulta, hogy pihentek már néhány napot ebben a hotelben anno, amikor még friss volt a kapcsolatuk. De már akkor tudták, hogy ez egy tökéletes esküvőhelyszín lenne és vissza kell még jönniük ide.

Anita elmondta, hogy nem volt egyszerű összehozni az esküvőt, hiszen a Megasztárban feltűnt énekesnek temérdek fellépése van, mindössze két hetük volt arra, hogy megszervezzenek mindent. Csak a szűk családi és baráti kör volt jelent az esküvőn, ami mindössze 40 embert jelent.

Emellett viszont egy másik örömhírrel is szolgáltak: Anita első gyermekükkel várandós, aki nyáron jön majd világra.

„Napokon keresztül éreztem, hogy fáj a hasam, és bizony nem vagyok a topon. El is határoztam, hogy csinálok egy terhességi tesztet. Éppen anyukámmal voltam, mert Viktor az ország másik sarkában lépett fel. Amikor megláttam a két csíkot a teszten, sokkot kaptam. Ijedtemben? Nem, örömömben!” – mesélte az újdonsült feleség, majd hozzátette, hogy Viktornak is azonnal elmondta, ő pedig folyamatosan csak mosolygott és nevetett a boldogságtól.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!