Nem lesz esküvő: Dobta vőlegényét Bella Thorne

Az egykori Disney-sztár egyelőre nem kommentálta a szakítást.

Külön utakon folytatja Bella Thorne és Benjamin Mascolo, felbontották az eljegyzésüket – árulta el egy bennfentes a People-nek. Hozzátette, hogy az egyik ok a nagyon eltérő időbeosztásuk, ami miatt sok időt töltöttek távol egymástól, de barátként váltak el.

Mondd el nekünk, milyen Nyugatot szeretnél!
Kitöltöm a kérdőívet

A két fiatal nemsokkal azután jött össze, hogy Bella 2019-ben szakított Mod Sunnal és Tana Mongeauval, akikkel hármasban éltek nyitott kapcsolatban. De úgy tűnik, inkább a monogámia mellett tette le a voksát az egykori Disney-sztár, ugyanis 28 éves olasz énekessel 2021 márciusában el is jegyezték egymást.

Brooke Nipar/Complex Magazine

A 24 éves énekes-színésznő egyelőre nem kommentálta a szakítást, exvőlegénye azonban megosztott egy hosszú posztot az Instagramon:

„Szerelembe esni a legcsodálatosabb ajándék, amit megtapasztalhatunk az életben. A mi történetünk is egyike azoknak, melyek véget érnek, ezzel pedig lehetőséget kapunk arra, hogy gyönyörű új kapcsolatokat építsünk és ígéretek tegyünk. Akárcsak az ember, úgy a kapcsolatok is megszületnek és meghalnak, véget érnek. Ez az élet rendje, és én ezt el is fogadom.”

„Ez semmiképpen sem kudarc, mert egyetlen valódi kapcsolat sem 'elpazarolt' vagy 'haszontalan', mivel a 'jó' vagy 'rossz' csak egy olyan címke, amelyet az emberi elme talál ki a különböző dolgokra, emberekre és érzésekre az egónk és identitásunk alapján. Ez nem Isten szava. Ennek a kapcsolatnak is meg kellett születnie, és gyönyörű volt. A legjobbakat kívánom neki, és mindig ott leszek számára. Szeretlek.”

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt , vagy facebook messengeren ide kattintva . Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!