Schwarzenegger megkapta, ami jár neki

46 évet várt rá.

Schwarzenegger budapesti forgatása sok meglepetést tartogatott már eddig is. A színész itt ünnepelte születésnapját Andy Vajna társaságában. Nem sokkal később pedig biciklin fedezte fel a fővárost.

1969: London
Profimedia Red Dot

Most újabb megható pillanatban volt része Schwarzeneggernek. Testépítőként még 1969-ben nyert Londonban serleget, amit az édesanyja pár évvel később egy kőfaragónak ajándékozott, így számára elveszett. Tavaly azonban a magyar bajnok fekvenyomó, Berke Loránd tulajdonába került, aki visszaadta a kupát jogos tulajdonosának- írja a Blikk.

"Van egy Terminátor-szobor, csináltunk graffitit a falra, igazi amerikai old school stílus uralkodik. Tetszik neki a hely, de próbálok is kedvező körülményeket kialakítani, még azt a zenei listát is megszereztem, amire otthon edz" – árulta el Szedlacskó Ádám.

"Nagyon örülök, hogy visszakaptam, így már az összes kupám megvan, amiket testépítőként szereztem" – mondta Schwarzenegger. "Nagyon köszönöm, hogy elhozta nekem."

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!