Elvitte Ukrajnába Oscar-díját Sean Penn, szerinte ez a győzelem szimbóluma

Ezért a háború végéig ott is hagyja.

Sean Penn Kijevbe látogatott és magával vitte Oscar-díját, amit ott is hagy a háború végéig – számolt be Facebook-oldalán Volodimir Zelenszkij ukrán elnök.

A poszt szerint a 62 éves színész már harmadjára látogatott az országba, mióta Oroszország februárban háborút indított Ukrajna ellen.

Facebook/Володимир Зеленський

„Ezúttal különleges volt a találkozásunk. Sean az országunk győzelmébe vetett hit jelképeként magával hozta az Oscar-szobrát, amely Ukrajnában marad a háború végéig” – mondta el Zelenszkij.

Az ukrán elnök átadta az amerikai színésznek a „Szolgálatért” elnevezésű állami érdemrend III. fokozatát, és megköszönte neki „őszinte támogatását és jelentős hozzájárulását Ukrajna népszerűsítéséhez a világban”.

Penn kétszeres Oscar-díjas: az elsőt a 2003-ban bemutatott Titokzatos folyó című filmben nyújtott alakításáért kapta, a másodikat pedig a 2008-as Milk című film főszereplőjeként nyerte el. Az nem derült ki, hogy a két Oscar-díj közül melyiket hagyta az ukrán fővárosban.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!