Ördög Nóra nem ért egyet a családokról szóló alkotmánymódosítással

Kiáll a szivárványcsaládok mellett. Azt mondja, a család az család.

Kedden az országgyűlés 134 igen, 45 nem szavazattal és öt tartózkodás mellett elfogadta az alaptörvény kilencedik módosítását, Megszavazta az oszággyűlés az alaptörvény módosítását 2020. December 15. 12:27 amit a kormány kezdeményezett. Így most már törvénybe van foglalva, hogy az anya nő, az apa pedig férfi, illetve minden gyermeknek joga van a születés nemének megfelelő, háborítatlan fejlődéshez és ellehetetlenítik az azonos nemű párok és az egyedülállók számára az örökbefogadást.

Ördög Nóra pedig egyáltalán nem ért egyet az alkotmánymódosítással, így csatlakozott a Háttér Társaság által indított közösségimédia-kampányhoz. Ez pedig azért is nagy dolog, mert a kormánypárti TV2-nél dolgozik és nem is nagyon szokta felemelni a hangját közéleti ügyekkel kapcsolatban. Most mégis kivételt tett.

„Szerintem a család egy kiegyensúlyozott, szeretetteljes környezet, ahol a gyerekek biztonságban érezhetik magukat. A szülők és gyermekeik közötti szeretet, törődés és összetartozás teszi azzá. A család fogalma sokkal színesebb, mint ahogy azt rutinból gondoljuk. A család az család” – írta az Instagramra feltöltött fotóhoz a műsorvezető.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!