Weboldalunkon cookie-kat használunk, melyek célja, hogy teljesebb szolgáltatást nyújtsunk látogatóink részére. További információ

Nem tudta megtartani a párjának tett ígéretét Tücsi

Az anyaság lett a szombathelyi szépség számára az első, a romantika pedig a háttérbe szorult.
-----

Két évvel ezelőtt született meg Tücsi és Sofron István jégkorongozó első közös gyermek, a kis Nara, akit mindennél jobban imádnak, de érkezése fenekestül felforgatta az életüket. Azóta ugyanis a háttérbe szorult a romantika, legalábbis István szerint. A szombathelyi modell most erről írt az Instagramon és követői véleményét is kikérte.

Instagram/Aryee Claudia Dedei

„Belvárosban romantikázós... azt állítja, hiányzik neki a kettesben töltött idő, hogy azt ígértem neki Nara előtt, hogy figyelünk majd arra, hogy jusson magunkra is idő. A valóság nem ez lett, én nehezen hagyom a Narust hosszabb időre nélkülünk. Eddig kizárólag munka miatt aludt például külön tőlünk 3 alkalommal (illetve egyszer a barátnőm azt mondta tavaly év végén, hogy náluk alszik és kész, mert látja, hogy kipurcantam). Vágyom is arra, hogy csak önfeledten szórakozzunk szerelmesen együtt, mint a kapcsolatunk elején, de az anyai szívem inkább hazahúz. Baromi nehéz kérdés és tudom, nincs egyértelmű válasz, arra viszont kíváncsi vagyok, hogy Ti hogy lavíroztok? Hogy oldjátok meg?” – írta Tücsi.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk vagy küldjön róla fotót, akár névtelenül is facebook messengeren ide kattintva vagy emailben: jelentem@nyugat.hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Tovább erre az oldalra