Kicsivel több mint egy hete baleset érte Daniel Craiget az új Bond-film forgatása alatt. Egy jamaicai tengerparton forgatott a stáb egy jelenetet, amiben futnia kellett az 51 éves színésznek, de megcsúszott és elesett. A bokáját fájlalta, a stáb pedig aggódni kezdett, ezért azonnal az Egyesült Államokba szállították, hogy megröntgenezzék.
Most pedig kiderült, hogy meg kell műteni Craiget a sérülése miatt. A hírről a hivatalos James Bond Twitter-oldalon számoltak be:
Egy kisebb műtétet kell végezni Daniel Craigen, mivel megsérült Jamaicában a forgatáson. A film munkálatai nem állnak le azalatt a két hét alatt, amíg Daniel felépül. Marad a 2020. áprilisi megjelenés
– írták.Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!