Meleg esküvő a királyi családban

Ilyenre még nem volt példa.

Lord Ivar Mountbatten Erzsébet királynő unokatestvére 2 éve jelentette be, hogy meleg. Előtte 16 évig élt boldog házasságban 3 gyermek édesapjaként.

Bevallása szerint, a házasságuk alatt is folyton küzdött a hovatartozásával, de akkor vált biztossá, hogy a férfiakat szereti, amikor találkozott jelenlegi szerelmével James Coyle-vel.

Ivar és párja még idény nyáron összekötik életüket egy devoni kápolnában. Ez lesz a királyi családban az első olyan alkalom, amikor két azonos nemű ember fog házasságot kötni.

Lord Ivar Mountbatten

A 3 lány ötlete volt az esküvő, ugyanis ezzel is azt szerették volna kifejezni, hogy elfogadják apjuk döntését és támogatják a másságot.

James elmondása szerint, szűk körben tervezik megünnepelni az egybekelést, körülbelül 120 vendéget hívtak meg: családtagokat és a közeli barátokat- írja a people.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!