Megvan Nádai Anikó szövettanának eredménye

Jó hírrel jelentkezett az Instagramon.

„Megjött a szövettan eredménye. Nagyon boldog vagyok. A műtét sikeres volt! Hálás vagyok mindenkinek, aki gondolt rám és szurkolt értem! #hála #köszönet #pozitivitás #tefelelszatestedért” – újságolta boldogan az Instagramon.

A műsorvezetőt nagyjából két héttel ezelőtt kellett megműteni méhnyakrák miatt. Méhnyakrák miatt kellett műteni Nádai Anikót 2020. November 22. 20:52 Nem volt semmilyen tünete és nem is gondolt arra, hogy vele is megtörténhet ez a szörnyűség. Rettentően félt a műtét előtt és után is, de mivel még időben kiderült a baj, próbált pozitív maradni.

Történetét megosztotta az Instagramon is a nagyvilággal, de egyáltalán nem az volt ezzel a célja, hogy sajnáltassa magát. Segíteni szeretne, hiszen mint akkor írta, ha már egy valakihez eljut az üzenete, megérte.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!