Még októberben mi is beszámoltunk arról, hogy úton van Szabó Győző és Rezes Judit második gyermeke, aki a Blikk információi szerint most végre meg is érkezett. Az egész család nagyon várta már, hogy megszülessen, néhány napja így nyilatkozott a várakozásról Győző:
Ehhez a lelki állapothoz nem lehet hozzászokni. Nagyon izgatott vagyok, akárcsak a 8 éves kisfiam, aki ma reggel is megkérdezte: ma már lesz nekem testvérkém?
Egyelőre csak annyit tudni, hogy apás szülés volt. Se a nemét, se a nevét nem árulták még el a büszke szülők, de biztosan nem kell már sokat várni, hogy megtudjuk, és reméljük, az első fotó sem várat magára túl sokáig.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!