A csöppség nevét is elárulta.
Az nlc szúrta ki, hogy Sebestyén Balázsék szerda reggeli Rádió 1-es műsorában elárulta Kasza Tibi, hogy megszületett második gyerekük.
„Nagyon boldogok vagyunk, csodaszép a kislány” – idézi a 24.hu Kasza Tibit, aki elmondta azt is, hogy Kasza Liza Pannának hívják a csöppséget.
Ahogy első gyermekük, Lora Bella születésénél, úgy most is ott volt a szülőszobában az énekes-műsorvezető, aki azt mondta, próbálta poénkodással oldani a hangulatot, de a vajúdás most nehezebbre sikeredett, felesége egy idő után már azzal fenyegetőzött, hogy a szülés után elválik.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.