Harley Quinn most Barbie lesz

Miután Amy Schumer 2017-ben kiszállt a projektből, most úgy tűnik, újra sínen van az első élőszereplős Barbie-film: Margot Robbie bújhat a híres játékbaba bőrébe – jelentette be a BBC.

Nagy megtiszteltetés, hogy megkaptam ezt a szerepet, ami úgy gondolom, borzasztóan pozitív hatással lesz a gyerekekre

– nyilatkozta az ausztrál színésznő, aki azt is elárulta, hogy gyerekként önbizalmát és kiváncsiságát is erősítették a Barbie-babák.

Margot egyébként a film producere is lesz, amit a Warner Bros. és a Mattel közösen álmodott meg. Azt egyelőre még nem tudni, hogy ki lesz a rendező, így nem meglepő, hogy még a film címéről, valamint premierdátumáról sincs semmilyen hivatalos infó.

Mattel/DC

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!