A hercegné életéről általában szomorú történetek hallunk. Kedves volt és jószívű, emberek milliói szerették és szeretik a már kultusszá vált tragikus körülmények között elhunyt szívkirálynőt.
Azonban arról szinte sosem esik szó, hogy Diana hercegné, milyen fanyar humorral rendelkezett – írja a Life.
Ezt a tulajdonságát egy régi képeslap idézi fel, amit könyvelőjének és bizalmasának, Anthony Burrowsnak küldött. A lapot árverésre is bocsátják, arra számítanak, hogy körülbelül 300 ezer forintnak megfelelő dollárért talál majd gazdát.
Akik értenek angolul, azok előnyben vannak, de azért mi is megpróbáljuk kicsit áthozni, hogy mi áll a képeslapon:
Egy kis (hím)vessző gyorsan álomba szenderítette Csipkerózsikát.
A belső oldalon pedig ezt lehet olvasni:
Csak a nagyok miatt érdemes ébren maradni.
Diana csak egy szülinapi jókívánságot írt rá a lapra, valószínűleg úgy gondolta, a sorok magukért beszélnek.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!