Az idén 34 éves Harry herceg és a 37 éves amerikai színésznő esküvője szombaton lesz a London nyugati határában lévő Windsorban, a legősibb angliai királyi rezidencián.
A Kensington-palota – Harry rezidenciája és hivatala – a hónap elején közzétett részletes programtervezetben még azt közölte, hogy Thomas Markle és a menyasszony édesanyja, Doria Ragland egyaránt Nagy-Britanniába utazik, ahol találkoznak II. Erzsébet királynővel és férjével, Fülöp edinburghi herceggel, Károly trónörökössel, valamint a vőlegény bátyjával, Vilmos herceggel és Vilmos feleségével, Katalin hercegnővel. Hétfő este azonban olyan értesülések jelentek meg a brit médiában, hogy Thomas Markle mégsem lesz jelen leánya és Harry esküvőjén.
Részvételét állítólag részben korábbi "botránya" miatt azért mondta le, mert nem akar kellemetlenségeket a brit királyi családnak. Másrészt egészségi állapotára hivatkozva azt is felhozta, hogy hat nappal ezelőtt úgynevezett csendes szívrohamot kapott, hétfőn pedig mellkasi fájdalom miatt kórházi ellátásra szorult.
Az utolsó napokban tetőzik a családi botrány, ugyanis Markle fia állítása szerint, édesapjuk azért nem vesz részt a menyegzőn, mert arra nem is kapott meghívást.
Vajon mi az igazság azt egyelőre nem tudni, minden esetre szombaton minden kiderül-írja az MTI.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!