Kasza Tibi: „Most kell az összefogás, maradjon mindenki otthon”

Összefogásra hívott fel és kiemelten az időseket otthonmaradásra kérte a koronavírus-járvány miatt Kasza Tibor énekes, aki ezzel kapcsolatos videóját pénteken a Facebook-oldalán tette közzé.

Kasza Tibor elmondta, több mint egy hete van otthon családjával önkéntes házi karanténban. Nem azért maradtak otthon, mert bármi bajuk van, hanem mert felfogták, „ez az ország érdeke” – tette hozzá.

Mint mondta: próbálnak mindent megtenni, és mindeközben fájdalmas azt látni, hogy tömegek „korzóznak” a plázákban, a fiatalok „vírusbulikat” tartanak, mondván, ők kevéssé veszélyeztetett korosztály. Ennek kapcsán felhívta a figyelmet arra, hogy ők felelősséggel tartoznak szüleikért, családjukért is.

Kasza Tibor kiemelte: a legfájóbb, hogy a legveszélyeztetettebb korosztály, az idősek tömege van kint az utcákon. Arra kérte őket, hogy ezt ne tegyék, mert ezzel semmibe veszik az ország többi részének igyekezetét. Másrészt extra terhet rónak többek között az egészségügyben dolgozókra, rendőrökre.

„Most kell az összefogás, tartsuk be az utasításokat, maradjunk otthon!” – mondta Kasza Tibor.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!