Hoppá! Jól odaszólt a testét kritizálóknak Selena Gomez

Elege lett.

Ha ismert vagy, folyton célkeresztben vagy. Ezt Selena Gomez is nagyon jól tudja és tapasztalja már tinédzserkora óta. A nagy kritizálók egyik kedvenc témája pedig a teste, és most ismét elege lett a sok beszólásból, a TikTokon jól meg is mondta a magáét.

„Szóval próbálok vékony maradni, de úgy döntöttem elmegyek egy jót kajálni a Jack in the Boxba, eszek négy tacót, három tojástekercset, hagymakarikákat és egy csípős csirkés szendvicset. De őszintén, nem érdekel a súlyom, mert úgyis cseszegetnek miatta. 'Túl vékony vagy, túl nagy vagy, az nem is jó rád.' Blablabla... Ribik, tökéletes vagyok úgy, ahogy vagyok. Tanulság? Pápá!” – mondta a 29 éves színész-énekesnő.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!