AnnaSophia Robb karrierje alig 10 éves korában, 2004-ben indult be a Barátság mindenáron című filmmel, után pedig olyan projektekben is feltűnt, mint a Charlie és a csokigyár, a Híd Terabithia földjére, A tíz csapás, Hipervándor, A Boszorkány-hegy vagy éppen az Életem a szörf.
A szőke kislány azóta felnőtt, már 28 éves és rátalált a szerelem is Trevor Paul oldalán. Néhány nappal ezelőtt pedig ki is mondták egymásnak a boldogító igent.
„Ez még csak a kezdet...” – írta az esküvői fotóhoz, melyhez özönlenek a gratulációk, olyan sztároktól is, mint Reese Witherspoon vagy Zooey Deschanel.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!