Elgázolták egy buli után Liptai Claudiát

Igazi lázadó tinédzser volt Liptai Claudia, ezzel pedig nem kevés fejtörést okozott édesanyjának – írja a Bors. A műsorvezetőnő a NőCommenten mesélt problémás tiniéveiről, ennek kapcsán pedig egy durva balesetről is. Szerencsére nem történt túl nagy baj, de mentővel kórházba vitték, édesanyjának pedig egészen addig fogalma sem volt, hogy mi is történt lányával, amíg két rendőr be nem állított hozzá.

Pokoli volt az édesanyámnak az egész gyerekkoromat végigélni. A legkorábbi emléke szegénykémnek az lehetett, amikor 14 évesen elmentem a tinidiszkóba az Eger Szállóba. Még világosban jöttem ki, és persze a buli után őőő... (jellemezte viccesen felpörgött állapotát) nagyon mondtam a magamét, és egyszer csak azt vettem észre, hogy elütött egy autó. Trabant volt, a rendszámtáblára nem, de arra pontosan emlékszem, hogy pi­ros. Felrepültem, és nagyon szép volt landolás: láttam, hogy jön szembe egy kamion, aminek a sofőrje viszont nem vette észre, hogy elütöttek valakit

- kezdte, majd hozzátette, hogy szerencsére időben kapcsolt és elugrott a kamion elől, így csak a bal lába sérült meg. Felhúzta akkoriban irtó menőnek számító MC Hammer-bőrnadrágjának szárát és akkor látta meg, hogy spriccel lábából a vér.

Miután kezelték sérülését - aminek nyoma egyébként még ma is látszik - 11 órakor kidobták a kórházból. Fogalma sem volt, hogy hogyan menjen haza, miközben pedig ezen törte a fejét, édesanyját megkeresték a rendőrök és elmondták, hogy mi történt vele. Claudia közben hívott egy taxit és sikeresen hazaért, szomszédjuktól pedig kért egy kis pénzt, hogy ki tudja fizetni.

Liptai Claudia
Instagram/Liptai Claudia

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!