Csak úgy repül az idő! A Barátok közt egykori sztárjának kisfia hamarosan bölcsis lesz, amikor pedig ebbe belegondolt, elég érzékenyen érintette a dolog: azon nyomban el is bőgte magát a nyílt utcán.
„Jaaaajjjjj Noé idén már bölcsis lesz. Lehet kicsit érzékenyen reagálok erre a témára, mert ma vásárlásból hazafelé egy ovi mellett jöttem el, ahol épp az udvaron játszottak a gyerekek és elbőgtem magam” – írta az Instagramon.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!