Lencsevégre kapták a paparazzik és ahhoz képest, amin keresztül ment, egész jól fest.
Úgy néz ki, hogy kijött az elvonóról Demi Lovato, bár hivatalos infót erről még nem osztottak meg. Júliusban sokkolta a világot túladagolásának híre, amit természetesen a rehab követett. Most pedig kezd újra talpra állni, édesanyja elmondása szerint sokkal jobb passzban van már és közel 100 napja tiszta.
Nem lehetnék hálásabb és büszkébb, mivel a függőség egy betegség, ezért pedig kemény munkával jár. Nem könnyű. Nincsenek kiskapuk
– mondta egy podcast alkalmával édesanyja.
A minap pedig sikerült egy szemfüles lesifotósnak lekapnia, amint egy barátjával éppen távoztak a Beverly Hills-i Matsuhisa étteremből. A fotókat a TMZ hozta nyilvánosságra és információik szerint hétvégén egy fürdőben is lazult.
A képekért kattints ide!
Demi Lovato
L. Ashman/We Love Pop
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.