Először lépett színpadra a brutális balesete óta Carrie Underwood

Az énekesnő januárban szenvedett balesetet saját házában.

Carrie-nak nem csak a csukja, hanem az arcra is csúnyán megsérült a szerencsétlen balesetben. Közel 50 öltéssel kellett összevarrni az orvosoknak az énekesnő arcát.

"Ha készen állok majd arra, hogy a kamera elé álljak, szeretném ha megértenétek, hogy már sosem fogok úgy kinézni, mint korábban"- írta egy korábbi posztjában rajongóinak.

Bár hónapról hónapra egyre több képet osztott meg a közösségi oldalakon magáról az énekesnő, színpadra nem állt eddig. Most vasárnap Las Vegas-ban törte meg a "csendet" Carrie.

ACM Awards on Twitter

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!