Cáfolta a pletykákat Vajna Timi

Hétfőn sokkoló hírek jelentek meg róla.

Férje utolsó örökségétől is kész megválni – írta hétfőn a Blikk és még sok más magyar hírportál is. Állításuk szerint ugyanis Andy Vajna, özvegye arra készül, hogy elvarrja az utolsó magyarországi szálat is azzal, hogy eladja a budapesti Nobu japán étterembe fektetett részesedését.

Instagram/Timea Vajna

Ezt azonban rövidesen maga Vajna Tímea cáfolta meg.

„A mai cikkek hamisak. Nem voltam mostanában Magyarországon, én nem adtam el a Nobut és nem is áll szándékomban eladni!” – írta Instagram-sztorijában, ahol aztán megosztott egy csomó képet az étteremről.

Aztán meg bejelentkezett Mexikóból.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!