A Buckingham-palota komolyan veszi a problémákat, amikről Harry és Meghan beszélt

Szó volt ugyanis többek között rasszizmusról is.

A brit királyi család aggasztónak tartja azokat a problémákat, különösen a rasszizmussal kapcsolatos felvetéseket, amelyekről a sussexi hercegi házaspár, Harry és Meghan beszélt a nemrég megjelent Oprah Winfrey-vel készített interjúban – áll a Buckingham-palota kedd este megjelent rövid közleményében.

A nyilatkozat burkolt utalást tesz ugyanakkor arra, hogy az udvar nem feltétlenül fogadja el tényként mindazt, amit Harry és Meghan elmondott.

Mike Marsland/Mike Marsland/WireImage.

A hatalmas vihart kavart kétórás interjúban sok mindenről szó volt, bejelentették többek között azt is, hogy nyáron érkezik kislányuk. Kislánya lesz Meghan Markle-nek és Harry hercegnek 2021. March 08. 11:29 Meghan pedig elmondta, hogy még várandós volt elsőszülött kisfiával, Archie-val, amikor Harrynek valaki a királyi családból felvetette, hogy a születendő gyermek bőrszíne vajon mennyire lesz sötét.

A Buckingham-palota a közleményben – amely az udvar első hivatalos megnyilvánulása az Amerikában vasárnap, Nagy-Britanniában hétfőn sugárzott interjú óta – úgy fogalmaz: bár egyes dolgokra nem feltétlenül emlékszik mindenki ugyanúgy, a felvetett problémákat az udvar nagyon komolyan veszi.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!