Megszületett a Gyűrűk ura sztárjának első gyermeke.
Az Us Weekly adta hírül elsőként, hogy Elijah Wood dán barátnője, a producerként tevékenykedő Mette-Marie Kongsved világra hozta első közös gyermeküket. De egyelőre ennél többet nem tudunk, ugyanis még nem érkezett hivatalos bejelentés.
A páros még 2017-ben ismerkedett meg az I Don’t Feel at Home in This World Anymore című film forgatásán és 2018 januárjában vállalták fel kapcsolatukat a nyilvánosság előtt. Nem csaptak egyébként nagy hűhót a terhesség körül, a 39 éves színész egy talkshow-ban árulta el, hogy még 2018 karácsonyán tudták meg, hogy szülői örömök elé néznek.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!