Kemény éveken van túl Kárpáti Rebeka

Pluszmunkákat kellett vállalnia, hogy fizetni tudja a lakását.

Nem mindig ment ilyen jól Kárpáti Rebeka szekere, kemény éveken van túl. Volt, hogy komoly anyagi gondokkal küzdött és pluszmunkákat is kellett vállalnia, hogy fizetni tudja a lakását. Erről vallott most legfrissebb Instagram-posztjában, de a sok küzdelem ellenére is örömmel tekint vissza erre az időszakra.

„Hatalmas utazás volt a mai… Emlékszem, amikor pár éve még én is az @f1-en dolgoztam hostessként. Nem hangzik komolynak első hallásra/látásra, de fizikailag és mentálisan az egyik legmegterhelőbb munkám volt, főleg, amikor összesűrűsödtek a futamok… Ennek részleteiről majd talán egyszer később.:) Természetesen életem egyik legnagyobb élménye is ez volt, hiszen a @docovienna által bejárhattam és megismerhettem rengeteg országot/kultúrát a világban. Azért is dolgoztam itt anno, mert már 19 éves korom óta egyedül élek és tartom el magam, és az akkori sorozatból, amiben játszottam, sajnos nem tudtam kifizetni a 25 nm-es kis albérletemet + megélhetésemet. Ezeket csak azért mondom el, mert bár sok ilyen nem jön, de azért akadnak a 'neki könnyű' és a 'mindent aláraktak' kommentek. Pár évvel ezelőtt sosem gondoltam volna, hogy mint vendég, hívnak el a rendezvényre, ráadásul a Paddock Clubba, ahol korábban dolgoztam. Nagyon szépen köszönöm @heineken_hu csodás élményeket adtatok! @hungaroring_official ismét kitettetek magatokért, alig várom a jövőévi futamot!” – írta.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!