Vége van, kicsik: holnap leállítják Gyurcsány Ferenc Minecraft-szerverét

A Feriverzum ezen darabja vasárnaptól megszűnik létezni.

Vasárnap este 22 órakor leállítják Gyurcsány Ferenc "FeriMC" nevű Minecraft-szerverét - jelentette be Hegi, az egyik adminisztrátor.

A Telex felidézi, hogy a volt miniszterelnök szervere közel fél évvel ezelőtt indult, olyan nagy volt körülötte az érdeklődés, hogy már az első nap túlterhelés miatt összeomlott.

A Minecraft-szerver ahhoz is vezetett, hogy az volt kormányfő még gamer találkozót is tartott.

Hegi azt ígéri, hogy a szerver világát elérhetővé fogják tenni, ha valaki a későbbiekben le szeretné azt tölteni.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!