Válik a nők bálványa

Hamarosan a szinglik táborát erősíti majd Jason Momoa.

16 év együttlét és 4 év házasság után külön utakon folytatja Jason Momoa és Lisa Bonet – derül ki a pár közös közleményéből, amit a színész Instagram-oldalán tettek közzé. Azt írják, nem azért osztották meg válásukat a nagyvilággal, mert úgy gondolják, hírértéke van, hanem azért, mert méltósággal és tisztességgel szeretnék elkezdeni életük új fejezetét.

42 éves színész és az 54 éves színésznő még 2005-ben talált egymásra, majd 2017-ben oltár elé álltak. Két közös gyermekük született, lányuk, Lola most 14 éves, fiuk, Nakoa-Wolf pedig 13.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!