Erzsébet királynő titkos üzenetet küldött Trumpnak
nagyanda
2018. július 19. 11:34
módosítva:
2018. július 19. 18:39
Nem volt tisztában a protokollal.
Hirdetés
Trump és Erzsébet királynő még a múlt héten találkozott egymással a Windsor Kastélyban.
Az amerikai elnök azonban úgy tűnt, nincs tisztában a protokoll szabályokkal,ugyanis össze-vissza botorkált Erzsébet királynő körül. Sőt a köszönésnél sem sikerült eltalálni a helyes formát: meghajlás helyett kezet rázott a királynővel- írja a VANITIES. Ezzel nem csak, hogy udvariatlan volt, de megszegte a királyi protokollt is.
Erzsébet királynő és Donald Trump találkozása
Szerencséjére a királynő ahelyett, hogy jelenetet rendezett volna, inkább próbálta terelgetni az elnök útját. Sőt Erzsébet nagyvonalúságát mutatja az is, hogy a találkozás alkalmából a korábbi elnöktől - Barack Obamától kapott brosst viselte, kifejezve ezzel tiszteletét az állam iránt.
Erzsébet királynő és az ajándékba kapott bross
Steve Parsons
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette,
regisztráljon.
A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért
ide kattintson!