Tóth Andi egy elég megosztó személyiség, leginkább botrányos fotóival vívja ki az emberek és bulvárlapok figyelmét. Ő azonban úgy gondolja, hogy emiatt felszínesen ítélik meg, leragadnak a dekoltázsnál, pedig ő ennél sokkal több.
„Nyitott könyv vagyok, csak senki nem veszi a fáradságot, hogy meglássa. Egyszerűbb meglátni a dekoltázst. Egyszerűbb azt mondani: kis mutogatós kiscsaj, beszólogat mindenkinek” – mondta a LifeTV Bréking című beszélgetős műsorában.Azt mondja, hogy kevés embert enged közel magához, de akikkel tényleg jóban van, ők aztán nagyon ismerik. A barátai mindent tudnak róla, tudják, hogy éppen hogyan érzi magát és azt is, hogy mit miért csinál.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!