Blake Livelyék annyira szeretnek gyereket csinálni, hogy már a negyedik is úton van

A paparazzik azonnal rá is cuppantak. Otthona előtt állomásoznak, ő pedig frappánsan reagált erre.

Egy hivatalos eseményen vett részt néhány nappal ezelőtt Blake Lively, aki igazi stílusikonként mindig magára vonja a figyelmet outfitjeivel. Most azonban valami más lopta el a show-t: egyre kerekedő pocakja.

Mint ugyanis kiderült, úton van Ryan Reynoldsszal közös negyedik gyermekük, akinek érkezéséről – jó szokásához híven – még viccelődött is a 35 éves színésznő.

„Egyszerűen szeretek alkotni. Mindegy, hogy sütésről, különböző történetek mesélésről, vagy bizniszről, vagy gyerekekről van szó. Egyszerűen szeretek mindenfélét csinálni” – mondta nevetve.

Azóta pedig teljesen megőrültek az emberek, főként a paparazzik, akik közül sokan tábort vertek a sztárpár otthona előtt. És mivel rettentően óvják gyermekeiket és magánéletüket, Blake megelégelte a rácuppant lesifotósok viselkedését és feldobott az Instagramra egy rakás képet magáról – természetesen olyanokat, amik terhessége alatt készültek.

„Itt van néhány kép rólam várandósan, hogy végre békén hagyjon az a 11 pasi, aki kint vár a házam előtt, hogy lefotózhasson. A frászt hozzátok rám és a gyermekeimre. De mindenki másnak köszönettel tartozom a temérdek szeretetért és tiszteletért, na meg azért, hogy bojkottáljátok azokat az oldalakat és lapokat, amelyek közzétesznek gyerekekről készült fotókat. A ti kezetekben van a hatalom. És köszönettel tartozom azoknak a lapoknak és csatornáknak is, akik szigorú szabályokat vezettek be a gyerek védelmében. Mindannyian részei vagytok a változásnak!” – írta.

A sztárpárnak egyébként ez lesz a negyedik gyermeke. Eddig három lányuk született: a 7 éves James, az 5 éves Inez és a 2 éves Betty.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!