Szakított vőlegényével Jennifer Lopez

Régóta pletykáltak már a kapcsolatuk végéről. Pedig csak úgy izzott Lopez és Rodriguez szerelmétől az Insta.

Hónapok óta arról cikkeznek a pletykalapok, hogy a végét járja Jennifer Lopez és Alex Rodriguez kapcsolata. Állítólag párterápiára jártak és próbálták menteni a menthetőt, de a szakítást nem is olyan régen ők maguk cáfolták meg.

Most azonban úgy tűnik, tényleg ennyi volt és felbontották az eljegyzésüket. Április 15-én, csütörtökön ugyanis a today.com-nak megerősítették, hogy jobbnak látták, ha külön utakon folytatják.

„Rájöttünk, hogy jobbak vagyunk barátokként és azok is szeretnénk maradni a jövőben. Folytatjuk a közös munkát és támogatni fogjuk egymást. A legjobbakat kívánjuk egymásnak és a gyerekeknek is. Rájuk tekintettel csak annyit üzenünk ezzel kapcsolatban, hogy köszönjük a kedves szavakat és a támogatást” – mondták.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!