Selena Gomez: „Nem voltam teljesen hiteles”

De azt is mondta, hogy ennek ellenére imádta az ártatlanságát, a stílusával viszont nem volt mindig megelégedve.

A Dazednek adott nemrég interjút Selena Gomez és őszintén mesélt karrierjéről. Az egyik kérdés az volt, hogy mi az, amit szeretett régi önmagában és mi az, amire már kínosként gondol vissza.

„Az első részére azt kell hogy válaszoljam, hogy szerettem az ártatlanságomat. A másodikra pedig azt, hogy a stílusom. Főként a zene terén, de amúgy az egész stílusomtól is kiráz néha a hideg. Nem volt túl jó kombináció. Természetesen büszke vagyok az összes dalomra, de annyira más volt az az időszak, hogy néha amikor meghallom egy régi dalomat kicsúszik a számon, hogy jajj ne” – mondta nevetve.

Adidas

Aztán következett egy érdekes rész is, amikor rácáfolt egy régi nyilatkozatára. Még 2015-ben Revival című albumának megjelenésekor ugyanis azt nyilatkozta, hogy imádja a borítóképet, amin egyébként talán csak egy bugyi van rajta, vagy még az sem. Akkor azt mondta, hogy gyönyörűnek találja és tökéletesen ábrázolja, hogy ki is ő valójában. Most viszont példaként hozta fel arra, hogy régen mennyire nem volt hiteles.

„Nem tudom másnak mutatni magam, ez az igazság. Megpróbáltam, például a legutóbbi lemezemnél is, a borítón szereplő képpel és sok mással is, amiket úgy gondoltam, hogy simán meg tudok tenni. Olyan dalokon dolgoztam, amik igazából nem illettek bele a történetembe. De ez vagyok én, és nem tudom tovább tetetni, hogy más vagyok” – árulta el.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!