2018 márciusában tett végleg pontot viharos kapcsolatának végére Selena Gomez és Justin Bieber, aminek köszönhetően megszületett az egykori Disney-sztár egyik legnagyobb slágere, a Lose You to Love Me.
A dal 2019-ben jelent meg és uralta a slágerlistákat, és bár hivatalosan sosem volt kimondva, hogy Justinról szól, de elég nyilvánvaló volt az időzítés és a dalszöveg miatt is. A Lose You to Love Me-vel tulajdonképpen búcsút intett a kapcsolatnak, egyfajta lezárás volt ez.
És bár Selena nem nagyon szeret erről beszélni, nemrég mégis kivételt tett, amikor interjút adott a The Hollywood Reporternek és beszélt arról is, hogyan született meg a dal, amit egy vad élményként írt le.
„Elég vad volt. Egy óra sem kellett, hogy megírjuk ezt a dalt. Tudtam, hogy sokakban nyomot hagy majd, mivel ez egyfajta búcsú volt, de nagyon boldoggá tett. Viszont nagyon ideges is voltam miatta” – árulta el, majd hozzátette még azt is, hogy ez az eddigi legkedvencebb dala.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!