Ahogy azt már korábban megírtuk, Arnold Schwarzenegger július 30-án ünnepelte 71. születésnapját. Mivel ezen a napon érkezett meg Budapestre is a a Terminátor 6 forgatása miatt, így nem csoda, ha egy itteni barátjával szeretett volna ünnepli.
Mivel Andy Vajna és a híres színész régóta szoros barátságot ápol, ezért a budai villában köszöntötték fel egymást. Igen, duplán ünnepeltek, hiszen Andynak is most volt a születésnapja. Augusztus 1-jén lett 74 éves.
Az ünneplést pedig Vajna felesége, Timi tette teljessé, ugyanis saját kezűleg készített fánkokkal lepte meg az ünnepelteket.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!