Retteg a saját apjától Britney Spears

Még mindig a gyámsága alatt áll és addig nem hajlandó karrierjével foglalkozni az énekesnő, amíg nem szerzi meg az irányítást saját élete felett.

Valószínűleg sokan emlékeznek még Britney Spears hírhedt 2007-es nyilvános idegösszeroppanására. Ez pedig nem csak azért fontos momentum, mert az egész világ aggódott az azóta felépült, de még mindig óriási gondokkal küzdő énekesnőért, hanem azért is, mert ezt követően az édesapja gyámsága alá került.

Jamie Spears pedig azóta is tulajdonképpen a markában tartja lányát, hiszen többek között ő felel a pénzügyeiért és az orvosi döntésekért is. Britney viszont azóta is folyamatosan küzd az önállóságáért, amiből egy falatnyit vissza is szerzett 2019 szeptemberében, de a teljes siker még várat magára.

Facebook/Britney Spears

A 38 éves énekesnő ügyvédje azonban most elárulta, hogy Britney retteg a saját apjától és addig nem fog énekesi karrierjével foglalkozni, amíg édesapja gyámsága alatt áll. Jamie egyik ügyvédje viszont szóbeszédnek nevezte az állítást és hozzátette, hogy Britney ügyvédje megakadályozta, hogy a két fél beszélhessen egymással.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!