Ördög Nóriékat lekapcsolta a rendőrség

Valami egészen különleges oka volt.

Ha valaki nyomon követi a Nánási-Ördög családot, tudja, hogy különleges dolgot találtak ki legutóbbi utazásukkal kapcsolatban.

Egészen pontosan a követőikre bízták, hogy mi legyen a következő úti cél, amiről majd vlogot is készítenek.

Óriási izgalomban jelentkeztek be a repülőtérről, majd a közönség döntött: a család Isztambulba vett jegyet.

youtube

El is készült az első része a vlognak, aminek a végén adtak egy kis ízelítőt a következő epizódból. Ekkor jött a nem várt fordulat: Ördög Nóriékat lekapcsolta a rendőrség.

Ennek oka az volt, hogy kisfiúknak, nem volt ˝elég érvényes˝ az útlevele. Szerencsére a helyzet megoldódott, igaz, egy kisebb pénzbírsággal vette kezdetét az isztambuli kaland.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!