Megszületett Elon Musk gyermeke és brutális nevet kapott

A jelentését elárulták, de egyelőre gőzünk sincs, hogy hogyan is kellene kiejteni.

Hétfőn jött világra Elon Musk és Grimes első közös gyermeke, akiről egyelőre sokat még nem tudunk. A Tesla vállalat elnöke és az énekesnő ugyanis azt még nem árulta el, hogy kislányuk vagy kisfiuk született-e, követőik nyomására viszont megosztottak egy fotót és a nevét is elárulták.

A csöppség neve pedig állítólag nem más, mint X Æ A-12 Musk. Persze az internet népe még nem könyvelte el ezt igaznak, sokan azt hiszik, csak viccelt a világ egyik leggazdagabb embere, viszont most úgy tűnik, Grimes megerősítette a dolgot.

Az énekesnő aztán el is magyarázta a nevet: „Az X az ismeretlen változó ⚔️, az Æ elf nyelven Ai (szeretet és/vagy mesterséges intelligencia), az A-12 az SR-17 elődje (a kedvenc repülőgépünk), se fegyverek, se védekezés, csak sebesség. Remek a csatában, de nem erőszakos ???? + az A arkangyalt jelent, ugyanis az Archangel a kedvenc dalom (⚔️???? metál patkány)”

Közben pedig a Redditen is elkezdődtek a találgatások. Sokan azt gondolják, hogy Ash lehet a baba „normális” neve, ugyanis az Æ-t Ashnek ejtjük. Valaki pedig úgy gondolja, hogy a teljes név normálisan leírva X Ash Archangel Musk.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!