Halle Berry jelenleg egy akciódús, bunyós filmet forgat, ami a Bruised címet viseli. Nemrég viszont egy kisebb baleset történt, amikor éppen a newarki Mack’s Elite Heat Boxing Gym nevezetű edzőteremben vettek fel egy verekedős jelenetet.
A film producere, Brian Pitt elárulta az NJ Advance Mediának, hogy szerencsére nem történt nagy baj, csak egy kisebb sérülésről van szó. A forgatás jelenleg szünetel, ugyanis az 53 éves színésznő otthon lábadozik, ami egyébként már nagyon ráfért, ugyanis kissé ki volt már merülve.
Néha előfordul, hogy kisebb sérüléseket szenvednek a színészek forgatás közben. Ilyenkor pedig nagyrészt hozzájuk alkalmazkodunk és előfordul, hogy teljesen le kell állnunk – mondta Brian.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!