Megsérült Daniel Craig, leállt az új James Bond-film forgatása

Jamaicában forgattak éppen egy jelenetet, amikor történt egy kisebb baleset.

A Variety információi szerint egy jamaicai tengerparton forgatott a stáb, a jelenetben pedig az 51 éves színésznek futnia kellett, de megcsúszott és elesett. A baleset után rögtön az Egyesült Államokba szállították, hogy megröntgenezzék.

Egy informátor a következőket árulta el a The Sunnak:

Éppen sprintelt a parton, amikor megcsúszott és elesett, elég kínosan. Nagy fájdalmai voltak, a bokáját fájlalta.

Az új Bond-filmről nem tudni még sokat. Egyelőre még nem jelentették be a címét, de a tervek szerint 2020 tavaszán mutatják majd be – hacsak Craig sérülése miatt nem csúsznak túl sokat a forgatással.

Sony Pictures

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!