Megmutatta tündéri kislányát Ashley Tisdale

Az első anyák napja alkalmából, amit már ő is anyukaként ünnepelhetett.

Március 23-án született meg Megszületett Ashley Tisdale kislánya – Ilyen különleges nevet kapott 2021. March 24. 23:01 a Disney-vel ismertté vált színész-énekesnő és férje, Christopher French első gyermeke. A kislányt Jupiternek keresztelték el és bár posztoltak már róla fotókat a büszke szülők, tündéri arcát még csak most hétvégén mutatták meg.

Az alkalom pedig egészen különleges: most ünnepelte ugyanis először anyukaként az anyák napját a 35 éves sztár. Az irtó cuki képek mellé pedig dukált egy szívhez szóló bejegyzés is:

Anya lettem ennek a kis hölgynek hála. Tudtam, hogy aranyos babánk lesz Chrisszel, de arra nem számítottam, hogy ennyire gyönyörű lesz ez a csöppség. Fogalmad sincs arról, hogy milyen nehéz is anyának lenni, mielőtt azzá válnál. Anyukák, igazi istennők vagytok. Szingli anyukák, ti pedig szuperhősök. Valóságos áldás volt az elmúlt 6 hét. Jupiter, te vagy a mindenem és még annál is több.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!